The first entry

 2010.06.15. 14:13

Nos, örömmel tudatom veletek, hogy a tavalyi blog "sikere" után idén is megpróbálok egy blogot vezetni, amit a barataimnak, ismerőseimnek ajánlok elsősorban.

Elöszöt is köszönet illeti azon barátaimat, akik megtehették, én nem csak tehették, hanem meg is tették azt, hogy nem kevés anyagiakkal támogatták a kis nyári kiruccanásomat. :)

Nemsokára indulok a hosszadalmas (és nem kevésbé unalmas) útra: busszal megyek Csíkszeredából Budapestre, majd Ferihegy-London-Newark.

Akik olvasták a tavalyi blogomat azok kissé jobban képben lesznek, amikor azt mondom, hogy idén is ugyanoda megyek vissza dolgozni, ahová a tavaly. Egyrészt szívesen megyek oda vissza, de ha az anyagiakat nézem, akkor azt tudom mondani, hogy jobbat is találhattam volna. Na de így alakúlt és én is kiváncsian várom, hogy miként alakúl majd a sorsom. Hogy legyen egy kis izgalom így az elejére (ahogyan a tavaly is volt bőven), elég annyit mondanom, hogy hétfőn délután úgy fogok landolni Newark-i reptéren, hogy nem tudom hol fogok lakni, mert nem sikerült lakást kapni, ami elfogadható árban lenne (500-600$-ért kapnék lakást, de az kétheti fizetésemet jelenti, szóval nem túl bíztató). Azért egy kis pozitívum van, mert a reptéren várni fog rám egy régi kollégám, Jean és remélem, hogy majd kitalálunk valamit.

Üdv. mindenkinek.

süti beállítások módosítása